Drahos Mariann - Mentálhigiénés szakember

Párkapcsolati elhidegülés

A párkapcsolati elhidegülés a partnerek közötti érzelmi, fizikai és kommunikációs közelség fokozatos csökkenésével alakul ki. Ez nem egyik napról a másikra történik, hanem gyakran lassan, észrevétlenül jelenik meg, míg végül a felek azt veszik észre, hogy szinte idegenként, egyfajta társas magányban élnek egymás mellett. A korábban még élvezetes, természetes beszélgetések lassacskán elmaradnak, és a párok azon kapják magukat, hogy csak a szükséges dolgokról, és az elvégzendő feladatokról váltanak szót. Egyik vagy mindkét fél közömbössé válhat a másik iránti történésekre, ritkulhat az érzelmek megosztása, csakúgy mint a testi közelség, ami akár teljesen meg is szűnhet. A korábban tolerált dolgok bosszantóvá válhatnak, gyakrabban törnek ki veszekedések, eluralkodhat az unalom, a rutin az együttélésben.

Ennek a folyamatnak számos oka lehet, mint a stressz és külső nyomás (munkahely, anyagi problémák, családi gondok), az eltérő életcélok vagy értékrendek, a meg nem beszélt sérelmek, a konfliktuskerülés, a gyerekvállalás utáni változások vagy a kommunikációs stílusok különbsége. Sokszor azonban mindez már csak a jéghegy csúcsa. A felek gyakran fel nem dolgozott veszteségeikkel együtt érkeznek a párkapcsolatba, melyek a kezdeti boldogság alatt nem mutatják meg magukat. később azonban alattomosan elvégezhetik a kapcsolat rombolását, úgy, hogy ennek a párok még csak tudatában sincsenek.

Életünk során közel 40 féle veszteséget élhetünk át, melyek a gyászhoz hasonló reakciókat váltanak ki bennünk. Ezek lehetnek az érzelmi kötődéssel bíró kapcsolataink (válás, szakítás, szerettünk halála, barátság elvesztése, de életünk jelentős fordulatai is (lakás elvesztése, munkahely megszűnése, egészségi állapot gyökeres romlása). Az is lehet, hogy a nulláról kellett felállnunk, és újradefiniálni önmagunkat. Mindezek az események, az ilyenkor megélt mély fájdalmak nyomai nem múlnak el maguktól, legtöbbször elfedjük őket, de tovább cipeljük magunkkal. Sokszor ahelyett, hogy gyógyultan kezdenénk bele a kapcsolatba, magától a párkapcsolattól várjuk a gyógyulást. A múlt sebei, fájdalmas eseményei azonban kihatással vannak az együtt kialakított életre. Amíg a feldolgozás külön-külön nem történik meg, addig nem tűnhet el a fájdalmas üresség sem a párkapcsolatból.

Azonban ha a feldolgozás megfelelően megtörténik, elkezdődhet a felépülés, a sebek begyógyulhatnak és a társkapcsolat új alapokon ismét felépülhet.

A párkapcsolati elhidegülés testi-lelki tünetei, melyeket érezhetsz:

  • evés-, alvás-,koncentráció- zavar
  • intenzív sokk, zavarodottság
  • fásultság
  • kétségbeesés
  • bűntudat, önvád
  • düh, harag, a társ hibáztatása
  • szomorúság, keserűség
  • mérhetetlen magány és bánat
  • fásultság, kimerültség
  • hited (vallásod) megkérdőjelezése
  • reménytelenség
  • ellenséges viselkedés
  • döntésképtelenség
  • túl gyors, elhamarkodott döntéshozatal fontos helyzetekben
  • érzelmi kiüresedés

Miben segít Neked a Gyászfeldolgozás Módszer® Program?

A Gyászfeldolgozás Módszer segítséget nyújt abban, hogy a rettenetes fájdalom, a befagyottság, a tetszhalál állapotából fel tudj ébredni, és ezáltal az életszeretet újra meg tudjon jelenni nálad.

A program elvégzésével képessé válhatsz a megváltoztathatatlant elfogadására és elengedésére, új életcél kialakítására és a továbblépésre.

A feldolgozás után az emlék, a kapcsolódás megmarad elvesztett szeretteddel, de most már a fájdalom érzése nélkül.

Hogyan zajlik a lelki feldolgozás folyamata?

Heti rendszerességgel egymást követő 7 vagy 8 alkalommal találkozunk, (közel két hónapig). Ez idő alatt biztonságos, megtartó közegben, méltósággal meghallgatva kísérlek végig ebben a lelki folyamatban, ahol érzelmeidről nyíltan, őszintén beszélhetsz.

1-3. alkalom: Beszélünk a gyászról, a gyásszal kapcsolatos tévhitekről és hiedelmekről, és az átmeneti energiafelszabadító viselkedésekről (alkohol, sport, munka, stb..) Hogyan segítettek vagy nem segítettek ezek az eddigi életed során?

4. alkalom: Saját példámon keresztül bemutatom a veszteségdiagramm sajátosságait, melyet aztán segítségemmel Te is elkészítesz. A diagrammban megjelennek azok a veszteségek, melyek eddigi életedben értek (haláleset, válás, munkahely váltás, költözés….). Ezután sor kerül annak a legfontosabb veszteségednek a kiválasztására, mely a legjobban befolyásolja a jelen életedet, amellyel a továbbiakban dolgozni szeretnél.

5. alkalom: Saját példámon keresztül bemutatom a kapcsolatdiagramm sajátosságait, és segítelek abban, hogy a sajátodat Te is elkészítsd. A kapcsolatdiagrammban megjelennek a kiválasztott veszteségben szereplő ( élő vagy elhalálozott) személlyel vagy tárggyal kapcsolatos meghatározó események és az azokhoz kapcsolódó érzések.

6-7. alkalom: A be nem teljesített érzelmi közlések gyógyító tényezőkké alakításával, meghatározott instrukciók segítségével elkészül a beteljesítő leveled. A levélben ki tudod mondani azokat az érzelmi igazságokat, amiket eddig talán sosem tudtál kimondani, egyúttal le tudsz tenni minden olyan káros érzelmet (bűntudat, lelkiismeret-furdalást, harag, düh), amely eddig meggátolta lelki gyógyulásodat.

Drahos Mariann - Mentálhigiénés szakember

Lépjünk kapcsolatba!

Telefon: +36 20 320 2893

E-mail: drahosmariannmental@gmail.com